Ebben a rövidke írásban a legegyszerűbb csukázó végszereléket szeretném bemutatni nektek, ami egy úszós-élőhalas összeállítás. Ez egyszerűnek látszik, de azért érdemes néhány apróságra odafigyelni, mert ezek nagymértékben befolyásolhatják eredményességünket!
Kezdjük az úszóválasztással, melyet általában az határozza meg, hogy milyen méretű kishalat akarunk felkínálni, hiszen ha túl kicsi úszót választunk, akkor egy termetesebb csalihal elég látványos álkapásokat generálhat, nehéz lesz el igazodni, melyik is az igazi közülük.
Első lépésként válasszátok ki a megfelelő méretű úszót
Húzzátok fel a zsinórra a gumi ütközőt
Húzzátok fel az úszót
Következő fontos lépés a súlyozás, itt általában egy picit kevesebb ólmot használok, mint az úszó teherbírásaként feltüntetett adat, ezzel szintén az előzőekben is említett álkapásokat küszöbölhetjük ki.
Ezek után jöhet a megfelelő súlyú ólom
Ha túl kevés a súly, akkor az úszót könnyen felfektetheti egy felfelé törekvő csalihal...
... viszont a túl sok, akkor az úszó nem jelezheti megfelelően a kapást
Íme, az ideális beállítás
Az előkeválasztás szintén sarkalatos pont, viszont itt nem igazán van kompromisszum, a kevlár előkékkel gyakran volt negatív élményem, mivel egyszerűen elharapta a megakasztott csuka, így én a drótelőkét részesítem előnyben. Szakítószilárdságuk bőven elegendő, a harapásnak száz százalékosan ellenállnak, csupán néhány hal után ki kell cserélni akkor, ha behurkásodnak.
Palomar-csomóval kössétek fel a drótelőkét
Szerelékünk egyik gyenge pontja következik, ez pedig a horog. Nem vagyok az egyágú típusok híve, ehhez a módszerhez a háromágú modellek dukálnak, azok közül is csak a kifogástalan heggyel rendelkező minőségi modellek.
Jöhet a kiválasztott méretű hármashorog, amelyből csak a legjobbat szabad megvenni!
Mindig a csalihal méretéhez igazítsátok a hármashorgot, ezért érdemes két-három méretet magatoknál tartani
Láttam már többször olyan horgászt, aki a felszerelésére - botra, orsóra - nem sajnálta a pénzt, viszont a horogból az egyik legolcsóbbat, egyben gyengébb minőségűt választotta, mondván, jó lesz az is. Na, ilyenkor szokott horogra akadni egy-egy szebb példány, mely rövid küzdelem után vagy egyszerűen kirázza a horgot, vagy kihajlítja, és akkor hiábavaló volt a „spéci" felszerelés, hiszen a horgászt és a halat összekötő kapocs, azaz a horog túl gyenge volt!
A kész végszerelék bevetés előtt
A kishal feltűzése szintén igényel némi odafigyelést, mivel ha megsértjük a gerincoszlopát, szinte azonnal elpusztul és korántsem lesz olyan figyelemfelkeltő a csukák számára, mintha élne, és mozgásával táplálkozásra ingerelné a ragadozókat. A feltűzést követően én egy kis lapocskát szoktam használni (ezt a világítópatron csomagolásában található csövecskét hosszában felvágva állítom elő), melyet felszúrok a horog azon ágára, melyen a csalihal is van, így a csali nem tud „megszökni" a horogról.
A csalihalat mindig úgy tűzzétek meg, hogy a gerince ne sérüljön
Így garantáltan nem tud „megszökni" a csukák elől
Állóvízen érdemes a szél irányát is figyelembe venni, mert hátszéllel könnyen nagy területet át tudunk vizsgálni, csupán a bedobást követően nyitva kell hagyni a felkapókart, így a szél által hajtott úszó és az alatta magát kellető kishal szabadon haladhat, ezáltal az esélyünk is megnő a kapásra.
A bedobást követően érdemes kinyitni a felkapókart, így szabadon barangolhat a szerelékünk
Remélem, sikerült egy-két jó tippet adnom ehhez a módszerhez, és talán kevesebben teszik majd le ősszel a horgászfelszerelést, hiszen ennek az őszi-téli módszernek is megvan a maga varázsa, mellyel lényegesen lerövidíthetjük a téli hónapok által kikényszerített tétlenséget!
Forrás: www.haldorado.hu
Irta: Haskó Tamás
